4. fejezet-Hiányérzet

Sziasztok! Meghoztam a 4. fejezetet. Valószínűleg a következő már csak szeptemberben érkezik, de még ki tudja. Na nem húzom az időt tovább. Jó olvasást! Őrülnék néhány kominak! :)

U.i. Hamarosan érkeznek az izgalmasabb részek :)

"Szükségem van egy arcra, egy ismeretlen tekintetre, aki barátságosan visszanéz rám a semmiből, ahonnan jövünk, és ahová tartunk."


Sara:

A türelem James szerint nem az erősségem, de most erősnek kell lennem és várnom kell! Várni, amíg eljön az én időm. Csak ok nélkül járom a városokat. Nem keresek senkit. Nem látogatok meg senkit. Nem vadászok. Csak sétálok, a háztetőkön ugrálok és gondolkodom. Nem tudom, James szerint mi lenne a helyes. Hogy kéne megölnöm? Mikor?
A Hold ezüstösen csillogott az éjszakában és én megálltam egy pillanatra. Körülnéztem, hogy vajon, hol lehetek most? Már hetek óta céltalanul bolyongok a világban és csak száguldok előre.
Mintha a szívem mégis keresne valakit, de nem találja, így folyton tovább áll. Nem tudom. Ez olyan megmagyarázhatatlan. A seb olyan mély és olyan nagy, hogy egy örökké valóság is kevés arra, hogy begyógyuljon. Soha senkit nem tudnék már úgy szeretni, ahogy Jamest szerettem. És tudom, hogy senki sem szeretne engem úgy, ahogy James tette.



Lindsey szemszöge:

Az a tény, hogy itt hagyott engem, minket, nagyon fájt. Valóban úgy éreztem, ő a legjobb barátnőm. Talán ő nem így gondolta. Talán számára az itt töltött lét, egy börtöni életként hatott. A sok talán. A sok kérdés. Semmit sem magyarázhatunk meg. Lassan beletörődöm abba, hogy ennyi volt. Elment. Itt hagyott.
-Lindsey kérlek mosolyogj végre!-kérlelt szerelmem és apró puszikat nyomott vállamra. Épp reggelre virradt. Egy újabb reggel nélküle. Már hónapok teltek el és ő nem jelentkezett. Vajon sikerült neki az öngyilkosság? Elment? Örökre?
-Kérlek! Gondolj a babánkra!-mondta szerelmem határtalan türelemmel a hangjában. Tudom, hogy is nagyon megszerette Bellat és talán a látvány, hogy én is mennyire szenvedek a hiánya miatt, még jobban fáj neki, mint a saját érzelmei, amit Bella okozott neki.
Talán rájött, ha megmutatja nekünk milyen érzés is az, ha egy szeretett személy emléke csak üres űrként hat lelkünkben, mi is rájövünk, mit élt át Edward és az apja halála miatt. Bella most már tudom. Már megértelek. Gyere vissza kérlek.-könyörögtem gondolatban, de nem történt semmi.
Kezem lassan gömbölyödő pocakomra helyeztem és simogatni kezdtem. Andrew arcán egy apró reménnyel teli mosoly jelent meg. Reménykedett, ahogy én is.
Reménykedtem abban, hogy látni fogom még az én barátnőmet.


Jacob szemszöge:

Már hónapok óta semmi hírt sem hallunk róla. Úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Féltem. Féltem, mert talán már nem is él. Féltem, hogy megint találkozik azzal az Edward Cullen gyerekkel és talán az addig felépített életét újra lerombolja. Valami azt súgja, hogy Bella sokat változott azóta, hogy elment tőlünk. Talán már jobban van, de nem mer visszajönni Forksba, hiszen itt kezdődött minden rossz az életében.
-Szia! Hoztam egy kis vacsorát.-lépett be bátortalanul Elizabeth. Éppen Bella régi szobájában ülök Bella régi ágyán. Tulajdonképpen még mindig az övé. Nem adtam oda senkinek, hiszen abban reménykedtem, visszajön. Ha nem is hozzám, de visszajön.
Tudom Elizabeth is épp úgy megszerette őt, mint Lindsey. Bár Elizabeth az egyetlen, aki emberként mindkét félről véleményt alkothat mindenféle ráhatás nélkül. Ő ember. Egy farkas bevésődése, de ettől függetlenül még józanul látja a vámpírokat is. Mindig azt mondta, hogy a Cullen klán rendes. Azon kevés vámpírok közé tartóznak, akik megpróbálnak valami jót kihozni abból, amikké váltak.
Véleményem szerint ők is olyanok, mint a többi vérszívó. Bella hónapokig tartó szenvedését látva rájöttem, semmi sincs bennünk, ami megkülönböztetné őket a többi szúnyogtól. Keservesen felnevettem, mert eszembe jutott, amikor egy alkalommal Bella azért bokszolt arcomba, mert azt mondta Edwardról, hogy egy mocsok vérszívó. Úgy védte őt. És az mit tett? Bántotta!
-Jacob jól vagy?-aggódott Elizabeth. Persze ő külső szemmel most biztosan azt hiszi megőrültem. Pedig csak keserű emlékeim törnek fel bennem. Annyira fáj, hogy elment. Elvitt belőlem egy darabot. Egy darabot, de ez a darab létem legfontosabb része volt. A szívem...


Edward szemszöge:

Lassan már egy éve, hogy elhagytam életem értelmét. Annyira fájdalmat okoztam az életében azzal, hogy megismert engem. Minden napomat átkozom azzal, amikor önző módon engedtem vágyaimnak és megcsókoltam őt. Azt, amikor először szóltam hozzá. De legfőképpen azt, amikor ilyen szörnyeteg lettem. Sosem hibáztattam fogadott apám ezért, de mégis úgy érzem jobb lett volna, ha valaki mást választ magának, és nem engem. Hagyott volna meghalni és talán egy új testben, emberként megismerhettem volna szerelmem. Szerethettem volna, ezzel is normális életet biztosítva neki. Szeretném, ha az ő élete más lenne. Nem érdemlem meg őt.
Öltem már embert. Őt is meg akartam ölni. Döbbenetes, de ember vérére így még soha nem szomjaztam, mint az elején az övére. Annyi bajt hoztam rá. Ha van lelkem, ahogy azt ő szokta mondani, akkor az halálom után a pokolra jut.
Inkább örökké tartó poklok pokla, mint hogy még egyszer visszamenjek Forksba, és az életét ismét tönkre tegyem ezzel a lépésemmel. Nem soha.
Alice folyton hívni próbál. Tulajdonképpen szerintem a telefonon üldögél és minden elutasítás után, újra tárcsáz. Nem akarom felvenni. Nekik is annyi fájdalmat okoztam már. Jasper, aki kezdő vegetáriánus volt, szenvedett, míg én boldog voltam. Alicetől elvettem legjobb barátnőjét. Életében először igazán barátnőre lelt Bellaban. Esme egy újabb gyermeket kapott tőle és vele a legszentebbet is egyben. Ő még hús-vér gyermeke volt. Carlise is apjaként tekintett az én Bellamra. Rosalie pedig egy olyan lányt talál benne, aki az egyetlen lehetett számomra. Ez miatt irigykedett rá sokáig. Talán még most is. Emmett végre talált benne egy olyan ellenfélt, aki vevő a vicceire. Az én Bellam mindenkinek csak jót akart. Ő olyan jó volt. Ha majd öreg korában utoljára hunyja le szemét, lelke a mennyország legszebb bugyrába kerül.
-Bella úgy hiányzol! Szeretlek! Esküszöm, nem kísértelek többet. Soha. Ez a kín, amit hiányod okoz nekem, mindig emlékeztetni fog arra, hogy mennyi fájdalmat okozhatok neked egyetlen rossz mozdulatommal.


Alice szemszöge:

Bella nélkül annyira más. Annyira rossz. Amikor megismertem, rájöttem, hogy ő az, ami addig hiányzott az életemből. Azelőtt azt hittem, a szerelem és a család elegendő az élethez, de vele rájöttem, sokkal több kell. Vele a barátságot, az igazi barátságot találtam meg. De most el is vesztettem azt. Elvesztettem azt, amit elnyertem.
Kegyetlen játék ez az élet. Hol nyerünk, hol veszítünk, de sosem maradunk sem a kettő között, sem egyik és másikon. Egyszer lent egyszer fent- szokták mondani. Most már jól tudom, mind igaz.
-Jasper? Szerinted jól van? Úgy értem attól függetlenül, hogy mennyire vigasztalhatatlan, azért túl éli majd egyszer?-kérdeztem szerelmemtől, de valahol mélyen már én is tudtam a választ.
-Biztosan Alice. Ne aggódj! Bella erős ember. Sok minden átélt már ahhoz, hogy könnyen feladja.-próbált megnyugtatni,bár szerintem ezt magának is be akarta hazudni.
-Köszönöm!-mondtam és apró puszit leheltem ajkára. Csak most jöttem rá, mennyire elhanyagoltam őt az elmúlt hónapokban. Edward teljesen tönkre tesz mindenki a makacsságával.
Hiába csüngök nap hosszat a telefonon őt hívogatva, ő még csak a fáradtságot sem veszi, hogy megnyomja a fogadó gombot. Azt a zöld ki telefont. Minek azt? Kit érdekel, hogy rajta kívül ki szenved? Csak Edward Cullen számít...A nagy, az egyetlen!-háborogtam magamban.
-Alice! Nyugi!-szólalt meg Jasper. Szemei feketén izzottak, ahogy könyörgően rám nézett.
-Ne haragudj! Folyton fájdalmat okozok neked, igaz?-kérdeztem a nyilvánvalóra. Azzal, amit az egész család érez, Jasper is szenved. Még jobban, mint saját érzelmei által.
Ő is kedvelte Bellat. Kedvelte elsősorban azért, mert én is imádtam. Meg amúgy is sokat beszélt róla úgy, mint valami dicsőségről. Természetesen nem, mint nőről beszélt, bár akkor sem lettem volna féltékeny, hanem mint harcosról. Bella egy igazán harcos lélek. Küzd a végsőkig...