2. fejezet-Börtönbe vetett...

Sziasztok! Itt a 2. feji! Remélem tetszeni fog nektek. Őrülök, hogy ismét bővült a rendszeres olvasók száma. :) Nagyon boldoggá tesztek ezzel! Köszönöm és az előző fejihez írt komikat is! Jó olvasást! Azért talán ehhez is kapok néhány komit. ;) Puszi!

"A szívem rád vágyik, a lelkem meghal érted,
 üres karjaim úgy ölelnének Téged!"



Bella szemszöge:

Éreztem, hogy valaki megemelt, de nem emlékszem semmire sem. Attól a pillanattól minden elhomályosult, hogy láttam őt. Beszélt hozzám és arra kért vigyázzak magamra. Mint régen. Azt mondta Charlie kedvéért. Charlie nincs többé, az apám nincs többé, így az életemmel azt teszek, amit csak akarok. Úgy érzem La Push a börtönömmé vált, ahonnan nem tudok szabadulni. Jacob azt hiszi, hogy valaha is többre fogok vágyni tőle, mint a barátsága. Nem. Soha többé nem leszek képes mást szeretni. Soha többé nem leszek képes megbízni egy férfiban. Soha! Isabella Swan halott. És aki halott, az nem tud többé szeretni...
Most is, ahogy már egy jó ideje, az ágyamon összegubózva fekszem és a miérteken tűnődöm. Hogy miért születtem meg? Miért pont egy vámpírba lettem szerelmes? Miért csapott be? Miért kellett elvesztenem az apám? Miért veszítettem el egyszerre ennyi mindent? És ami a legfontosabb. Miért vagyok még életben? Annyi próbálkozásom volt már sikertelen, igazán megkegyelmezhetnél nekem és hagyhatnád, hogy végre megdögöljek.-néztem fel a plafonra, mintha azon túl látnék valami csodát.
Az Isten meghallgat.-mondták régebben, de ha ez valóban így lenne, én már halott lennék.
Nem akarok többet szenvedni. Mi értelme ennek az egésznek? Nélküle mi értelme van az életnek? Élet? Chh! Az életem elment vele együtt. A létezésem az ő kezében volt, de ő elment és elvitte Bella Swant is. Halott. Halott. Halott. -visszhangoztak a fejemben a szavak. Valóban úgy éreztem magam, mintha már nem is az lennék, aki.


Lindsey szemszöge:

Bella szinte holtan terült el Jacob karjaiban. Jacob annyira szerelmes belé. Vajon ő lenne a bevésődése, vagy ez még csak szimplán szerelem? Nem tudom. Erre csak Jacob tudja a választ. Annyi nap telt már el, de Bella még mindig csak utána vágyakozik. Szerintem soha nem is fog más után. Bárhogy próbálná majd tagadni, biztos vagyok abban, hogy még szeretni fogja addig, amíg meg nem hal.
-Szerinted túl éli?-kérdezte Andrew. Andrew a férjem és én bizony soha nem tudnék lemondani róla.
-Épp ezen gondolkoztam. Szerintem soha nem mond le arról a vér....-kezdtem, de eszembe jutott, hogy Bella mindig dühös lesz, ha ezt a szót használjuk a Cullen klán bármelyik tagjára.-arról a vámpírról.-fejeztem be a mondatomat és ügyeltem, hogy ne legyen sértő barátnőmre.
Bella olyan lett nekem az elmúlt hónapokban, mintha csak a legjobb barátnőm lenne, bár bevallom őszintén eddig csak a szép álmairól beszélgettünk, ami ugye bár Edwardról szól. Vagy az apjával töltött időszakról, vagy éppen az én házasságomról. Az apja halála előtt egy hónappal volt az esküvőnk, amin Bella nem volt ott. Természetesen megértem őt, emiatt nem is nehezteltem rá, hiszen épp nem volt olyan lelkiállapotban, hogy egy esküvőt nézzen végig. És szerintem soha nem is lesz olyan állapotban. Legalábbis Edward nélkül nem.
-Drágám azt hiszem benézek egy kicsit Bellahoz, mert nem bírom nézni, hogy így szenved. Amíg beszélgetünk addig sem kattog az agya a hülyeségeken.-magyaráztam szerelmemnek.
-Jól van szívem. Szeretlek!-mondta és én egy lágy csókra lehajoltam ajkához.
-Én is téged!-feleltem, majd végig simítottam vállán, ő pedig a vállán pihenő kezemet simogatta meg. Annyira szeretem őt és Bellara nézve, én sem viselkednék másképpen, sőt én szerintem már rég halott lennék, ha Andrew nem lenne mellettem. Bár tény és való, Bella rengeteget próbálkozott az öngyilkossággal, de valamiért sosem sikerült neki. Szinte már kétségbeesetten kereste az alkalmat a halálra. Éppen ezért hoztuk el őt La Pushba, így az a nomád sem találja meg, és figyelhetünk is rá. Ez mindenkinek jó ötletnek tűnt, de Bella azóta sem rajong a dologért. Megértem őt, hiszen ilyen körülmények közt én is börtönben érezném magam.
Bátortalanul kopogni kezdtem Bella szobájának ajtaján, de egy hangot sem hallottam. Megijedtem, hogy mit csinálhatott már megint.
Őrültként rontottam be az ajtaját és a szívem kihagyott egy ütemet, amikor azt láttam, hogy Bella eltűnt...
-Jacob!-ordítottam és rohantam ki a házból, hátha még látom valahol Bellat.


Jacob szemszöge:

A szívem majd meghasadt a folytonos visszautasításától. Eddig volt bennem remény. Na jó azért még most is van, hiszen nem azt mondta, hogy nincs esélyem, vagy ronda vagyok, hanem csak annyit, hogy ne most. Valahol azért ott bujkál bennem, hogy sohasem lesz alkalmas, de azért még nem adom fel.
Belehalok a bánatba, mert ilyen összetörtnek látom őt. Az a nyamvadt vérszívó megfizet még ezért. Erre megesküszöm, még akkor is, ha azzal törvényt szegek.
La Push egy elhagyatott részén vagyok most is, ahogy már hónapok óta és azon gondolkodom, mit kéne még tennem, hogy ő jól legyen. Szeretem ezt a helyet. Egy apró kidőlt fának a törzsén ücsörgök és a gondolataimba révedek. Látom őt, amikor még mosolygott. Amikor az egész La Push az ő nevetésétől zengett. Amikor a szeme a boldogságtól csillogott és nem a fájdalmas könnyektől. Amikor a szalagavató bálon megláttam őt abban a kék ruhában a hozzá illő gipszével. Amikor azt láttam, hogy Edward után milyen szerelmesen kérdez és álmodozik róla. Az akkor még lehetetlenről. Amikor megtudta, hogy mi vagyok.
-Istenem Bella annyi mindent átéltem már veled. Nem adhatod fel! Még élned kell és tovább kell lépned!-mondtam ki hangosan is, amit gondoltam.
Már egy ideje ott ülhettem a farönkön és az emlékeimben úszkáltam, amikor egy ismerős női hang kúszott fejembe. Aprót ráztam a fejemen, hogy tisztán tudjak gondolkodni és akkor megint hallottam a kiáltását.
-Jacob!-üvöltötte Lindsey. Igen most már biztos vagyok benne, hogy ez ő. Felpattantam a helyemről és rohantam a hang irányába.
-Lindsey mi történt?-kérdeztem idegesen.
-Bella...Bella...-dadogta zokogva, én pedig egy aprót ráztam testén, hogy józanodjon ki és tisztán, nyugodtan beszéljen.
-Lindsey csak nyugodtan!-förmedtem rá. Amire ő szomorúan lehajtotta a fejét. Rájöttem, hogy ezzel semmit sem érek el, így rohanni kezdtem a házunk felé. Azonnal Bella szobájába mentem és csak hűlt helyét találtam, közben Lindsey is és a többiek is megérkeztek.
-Hol van? Hol van Bella?-kérdeztem kiabálva. Andrew védelmezően felesége elé állt és maga mögé tolta őt. Valószínűleg látta rajtam, hogy mivel ő jött utánam, őt fogom először kérdezni, de ilyen állapotban kicsit sem kedvesen tettem volna.
Szóval most megértem őt.
-Jól van semmi bajom. Most mondja meg valaki, hol van!-próbáltam nyugodtabb hangot megütni, azt hiszem sikerült is. Még magam is meglepődtem hangomon.
-Elment.-bökte ki végre Lindsey.

Simon szemszöge:

Annyira elegem van már abból, hogy folyton az ő savanyú arcát kell bámulnom. Bella teljesen kikészült már. Megőrült. Néha csak azt hallom kiszűrődni a szobájából, hogy azt hajtogatja, halott. Nem értem, mire mondja, vagy miért, csak ezt hajtogatja.
Valahol persze megértem őt, hiszen tudom milyen reménytelenül szeretni valakit. De az még rosszabb, ha látod, hogy mással boldog. Igen. Én ezt éltem át. Olyanra vágytam, ami sosem lehet az enyém. Soha!