9. fejezet-Időtlen idők óta

Sziasztok! Tudom azt ígértem, hogy 5 komi alatt nem hozom a fejit, de úgy döntöttem, hogy nem cseszek ki azokkal, akik írnak nekem komit még ha nincs is komi határ...itt a kedvenc részeim kezdetének ideje és higgyétek el, hogy írni fogtok, ebben biztos vagyok :) na puszi! Jó olvasást! ;)

"S ez időtlen tértelen űrben megállt az életem is,
csak mint kikapcsolt gépezet kis bolond kereke,
szívemben zakatol egyre a csendben:
hol vagy most? hol vagy most?
szívemben zakatol s vár szikra-jeledre,
melytől hunyt szemem újra kigyúl,
újra kigyúl egész életem
megindul
feléd."



Edward szemszöge:

Olyan hosszú ideje már, hogy nem érzem bőre édes eper illatát. Nem érinthetem és csókolhatom arcát. Nem érhet ajkam ajkához, hogy kínzó fájdalommal pecsételje tiltott szerelmünk. Azon az éjjelen annyi minden történt és bár lettem volna önző. Lettem volna önző és vettem volna el az életet. A lelkét, melyet megmenteni készültem. Talán most onnan fentről néz le rám. Mosolyog, mert ő jó. Soha nem lenne képes a haragra, még ha ily módon bántak is vele, ahogy én akaratlanul tettem. Azt hittem, így lesz jó. Azt hittem, boldog lesz valaki más mellett. Makacsságom ára most egyetlen és életem szerelmének élete.
-Edward könyörgöm próbálj továbbállni. A te életed még megy tovább.-sipákolt Rosalie a nappaliból, de a többiek azonnal csitították őt. Ha nem tették volna, akkor én teszem, de azt nem köszöni meg. Amúgy attól a naptól fogva nem állunk szóba, vagy ha szóba is állunk azt nem kedvesen tesszük.
-Edward?-hallottam meg gyönyörű hangját. Ott állt a szoba másik sarkában és meggyötörten engem figyelt. Nem hittem a szememnek. Hát tényleg itt van?
-Bella.-nyögtem és némán zokogni kezdtem.-Annyira sajnálom! Szeretlek!-vallottam meg neki, amire ő kedvesen elmosolyogta magát.
-Én is szeretlek! De ne aggódj most már itt vagyok! Eljöttem, hozzád!-suttogta. Közelebb lépkedett hozzám. Olyan kecses volt, mint egy macska. Lehajolt hozzám és lágyan végig simított arcomon. Épp ajkamhoz próbált jutni, amikor valaki könyörtelenül megszakította ezt a pillanatot. Szinte már éreztem ajkát ajkamon.
-Edward! Elég volt! Már magadban beszélsz?-kérdezte Alice aggódva és ő is épp olyan ramatyul nézett ki, mint amilyen én lehettem.
-Alice kérlek hagyj!-könyörögtem.
-Nem Edward! 50 évig hagytalak, mindig engedtem a kérésednek, de most nem fogok. Szépen szedd össze magad, mert holnap suliba fogunk menni!-jelentette ki húgom és hangja nem engedett ellenkezést. Most vérbeli vámpír volt, ahogy fenyegetően felemelte mutatóujját. Ha nem olyan helyzetben lettem volna, mint amilyenben vagyok, talán még meg is mosolyogtam volna a helyzetet. De nem. Most nem ment.

Alice szemszöge:

Reggel kelletlenül indultunk iskolába, de úgy éreztem, muszáj mennünk. El sem tudom mondani, mennyire fáj az, ami oly sok éve történt, de ettől még muszáj úgy viselkednünk, mint egy normális "emberi" család. A halandók is továbblépnek egyszer. Ennek nem feltétlenül kell a felejtést is jelentenie. Az emlékeinkben él tovább. Furcsa, hogy pont én mondom ezt. Pont én, aki a jövőbe lát. Már nem látom őt. Senkit sem látok. A jövő már előttem is rejtett. Olyan megrázkódtatást jelentett számunkra Bella halála, ami a képességünket is megviselte.
-Ne aggódj szerelmem!-tette kezét a sebességváltón pihenő kezemre Jasper. Egy kedves mosolyt erőltettem arcomra, de nagyon rosszul sikerülhetett, mert ez jobban fájt szerelmemnek, mint az érzelmeim érzése.
-Ne haragudj, de nem megy. Ő a legjobb barátnőm volt. És nem tudok túllépni azon, hogy nincs többé. Nem tudtam segíteni rajta, pedig az egész rajtam múlott.-magyaráztam az okát a fancsali képemnek. Jasper a fejét rázta, de mielőtt bármit is mondhatott volna a hátsó ülésen megszólalt Edward.
-Igazad van Jasper. Én vagyok az oka.-mondta bátyám. Hangja olyan volt, mint valami idős bácsinak. Rekedt és teljesen kiszáradt a  torka. Olyan ritkán táplálkozik, hogy nincs ereje.
-De hát én ezt egy szóval sem mondtam, Edward.-szidta le kedvesem fivérét. Féltem, hogy a végén még a kocsimban fognak verekedni, ezért muszáj volt valamit tennem ez ellen.
-Elég legyen már!-tapostam a fékre hirtelen, amitől szerelmem belefejelt az ülés háttámlájába, mivel éppen hátrafordult Edwardhoz.- Megérkeztünk a suliba.-egészítettem ki előző mondatom, így próbáltam megtörni a feszültséget.
Március közepe van. A második félév kezdete. Ilyenkor elég nehéz egy új diáknak beilleszkedni, de nekünk ez nem is célunk. Azonban, amikor szerelmemmel beléptem a suli folyosóra mindenki valami új lányról beszélt, aki szintén ma érkezik. Nem értettem, miért nem láttam őt előre. Ő is valami különleges ember lehet, mint Bella volt. Istenem már megint ő jutott eszembe. Megpróbáltam kevésbé fájdalmas képpel végig siklani a diákok előtt. Egy apró mosolyt erőltettem az arcomra, majd megpróbáltam a régi Alicet előkotorni, ami egy gyenge táncnak sikerült. Megpördültem még egyszer szerelmem karjaiban, amire az egész diák sereg engem figyelt. Megbűvölve, amitől szerelmem most nem volt olyan feszült, mint Bellaval való találkozásunk idején. Akkor még minden másként volt. Azóta szerelmem önuralma is sokat fejlődött. Senkinek sem kellett tartani egy-egy rossz lépéstől. Edward lemaradt egy kicsit, de megértettem. Tudom, hogy nehéz neki, de egyszer úgy is tovább kell állnia, bár tudom, hogy soha senkit sem lenne képes úgy szeretni, mint Bellat. Pedig ott van Sara, aki régen még gonosz volt, de Jasper biztosított minket arról, hogy jó útra tért és szereti testvéremet.

Lindsey szemszöge:

Épp egy aprócska tónál ültem a határ mentén, amikor különös szagra lettem figyelmes. Vámpír. Jöttem rá és amikor megfordultam, különös dolgot láttam. Azt hittem káprázik a szemem. Ő volt az. Teljes valójában ott állt és gyűlölettel teli tekintettel figyelt engem. Én nem ártottam neki. Döbbent arcomra egy kedves mosolyt erőltettem.
Mindig mondtam a többieknek, hogy az idő sosem volt gyógyír a rossz emlékek és a fájdalom sebeire. A szerelem sem elég mindig a megbocsátásra. Láttam őt szenvedni. Láttam mennyi gyűlöletet hordoz már akkor...És most még többet látok szemében. Ez sokkal erősebb a vér iránti szomjánál. Jól tudom. Látom, amit látok. Bár nem hiszek a szememnek.

Carlise szemszöge:

Alice most a mentőövünk arra, hogy a történteken túllépjen a család. Már ha még lehet így nevezni a miénket.
Bepattantam a kocsimba és a kórház fele hajtottam. A főúton voltam. Egy lélek sem járt most erre, amikor hirtelen elsuhant előttem valami. Valami, ami épp olyan gyors, mint mi. Hangos csikorgással fékeztem le, de amikor körbepillantottam már nem láttam semmit.
-Mi a fene?-lepődöttségemet hangosan is kiengedtem, elvégre egy lélek sincs erre rajtam kívül.
Miután úgy gondoltam, már úgy is mindegy, rátapostam a gázra és a kórházig meg sem álltam.
Sara már az irodában várt rám. Ő a titkárnőm ezen a helyen. Már nem eszik embervért, áttért arra, ami minket éltet. Szerelmes lett a fiamba, Edwardba és úgy tűnik, fiam adott neki egy esélyt. Bár ez hosszú harc és idő eredménye, most az a fontos, hogy a szíve is adjon neki egy esélyt és ne csak az esze.
Egész délelőtt papír munkát kellett végeznünk és volt néhány betegem, akik valamilyen balesetet szenvedtek el, de semmi komolyabb bajuk nem esett. Azt mondták, úgy látták valami elsuhant a kocsijuk előtt, de nem láttak semmit, viszont a kocsi megfékezhetetlenül hajtott az út menti korlátnak. Ez mentette meg az életüket. Kisebb sérülésekkel megúszták az esetet.
Már épp a végénél jártunk a munkának, amikor Edward zilálva viharzott be az ajtón. Sara kedves mosollyal akarta üdvözölni, de fiam illetlenül letépte a lány kezét arcáról.
-Most menj innen! -mondta elég zaklatottan, amire Sara értetlenül nézett kedvesére.-Nem hallod, takarodj!-förmedt rá és Sara úgy rohant ki az ajtón, mint akit puskából lőttek ki.
-Edward ez meg mire volt jó?-vontam kérdőre fiamat. Az én fiam illedelmes volt, főként a nőkkel. Ő nem az én Edwardom volt. Már régen nem volt az.
-Eljött. Itt van, hogy bosszút álljon...-hebegte Edward és én egy szót sem értettem ebből. Ki van itt? És mit akar? Miért?-dőltek belőlem a kérdések és fiam homlokát ráncolva próbált nem megőrülni.

Híreim

Sziasztok! Az a nagy hírem van, hogy nem tudom hova ígértem a fejiket és mi egyéb volt már, ugyanis már egy hete kórházban vagyok, vagyis már nem tegnap este jöttem haza, de még nagyon sokat kell pihennem. nem tudom, lehet ti a helyemben őrülnétek egy 3 hetes őszi szünetnek, de én ennek nem nagyon tudok őrülni, mint tudják néhányan ebben az évben lesz érettségim és nem jó ilyen sokat hiányozni...a lényeg az, hogy még nagyon kell vigyáznom magamra, mert a betegség ami miatt kórházba feküdtem ráment a májamra, a lépemre és a manduláim is már majdnem összeértek... :( szóval nagy bajban voltam és egy kicsit még abban vagyok, de most már jobb...nem is ezért írok most nektek, hanem csak jelentkeztem és ígérem a sok pihenés mellett megpróbálok még ha lopva is, de írni a fejiket és hamarosan hozom is :) Puszi!
u.i.: Remélem nem haragudtatok meg, ha valahol elmaradt a feji érkezése, bár már kiírtam az időpontot, de én sem terveztem kórházba menni :(
Barbie

8. fejezet-Égihábrorú

Sziasztok! Bár nem kaptam csak egy komit, most mégis úgy döntöttem, hogy hozom, de csak, hogy tudjátok komi határt fogok szabni, mert megelégeltem, hogy én hozom és hozom, de alig van, aki értékeli is /nekik persze nagyon köszönöm :) /

Szóval min. 5 komit kérek és jön a következő :) Szerintem nem kérek túl sokat...

"Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,
hogy itt voltál s azt is, hogy nem vagy itt,
holdad vagyok, mely vonzásod körében
járja végtelen útjait.
(...)
Megyek feléd, de soha el nem érlek,
bolygók körülötted, s önmagam körül,
bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,
s örök vonzásaid szárnyain röpül."


Esme szemszöge:

Hatalmas csörömpölést hallottunk Alice szobája felől. Megijedtem, hogy talán valami nagy baj történt. Remélem Edward nem ugrott neki a húgának, vagy a fivérének. Azt nem élném túl, ha a gyermekeimet veszekedni látnám. Azt már nem.
Hogy jutottunk mi ide? Miért kell ezen átesnünk? A tiltott szerelem lángja mindenkit megéget, de ez mindent megér, ha a fiam boldog volt, ha csak egy kis időre is.
Úgy rohantam fel az emeletre, mintha az életemért futnék. Meg sem álltam lányom szobájáig. Lassan, félve a látványtól, kinyitottam az ajtót, de már csak az ablak apró szilánkjait láttam a szőnyegen.
-Mi történt? Hol van Edward?-kérdeztem kétségbeesetten. Alice még mindig ugyanúgy feküdt az ágyon és a plafont bámulta. Jasper szégyellte magát a történtek miatt, bár most szerintem köze sem volt az egészhez.
-Edward...szóval Alice megmutatta neki a látomást és őrjöngve ugrott ki az ablakon, majd az erdő felé rohant.
-Menjetek már utána, még valami baja esik szegénykémnek!-üvöltöttem rá fiamra, aki abban a pillanatban kivetette magát az ablakon és amikor kinéztem az ablak maradványain már Emmettel az oldalán suhant az erdő sűrűjébe, hogy megmentsék fiamat.
-Az egészben az a legszörnyűbb, hogy nem láttam ki tette ezt vele.-szólalt meg Alice. Hangja rekedt volt. Gondolhattam volna, hiszen alig iszik vért, pedig már régóta szüksége lenne egy kiadós táplálékra.
Odapattantam lányom mellé és gyengéden simogatni kezdtem haját. Ő, mint egy kisgyerek belebújtam ölembe és úgy voltunk az ágyon. Rosalie és Carlise is feljöttek időközben a szobába és helyet foglaltak a fotelekben, minket figyeltek.
-Bella halott. Könyörtelenül megölte egy szörnyeteg. Láttam. Bella szemeivel és azzal a mocsokéval láttam a történéseket. Bella előtt lepergett életének az a része, melyben a Cullen család jelentős szerepet vállalt és az apja. Még halála pillanatában is ránk emlékezett vissza. Még csak rossz folt sem volt az emlékeink. Csak a szépeket látta meg.-zokogta Alice az ölembe némán remegve. Testem remegni kezdett a néma sikolytól, és úgy láttam most még Rosalie is bánatosan lehajtotta fejét. Talán szégyelte magát, elvégre ő elég sok gondot okozott a két szerelmesnek. Talán most már belátja, hogy  Edward Bellanál nem talált volna jobbat.
Alice mesélni kezdett és a szívem majd megszakadt attól a mesétől, ami sajnos a valóság volt. Elgondolkoztam. Rá kellett jönnöm, hogy a család, melyre egykor vágytam, nincs többé. Az ő halálával minden elveszett és érzem, sosem lesz már a régi. A szerelem és a szeretet elhalványuló fogalom, mert már nincs értéke.
Ha ember lennék sem tudnám elfelejteni azokat a perceket, amiket vele éltem át. Mert fiamon keresztül éltem meg azt a csodát, amit Bella tett ezzel a családdal.


Rosalie szemszöge:

Esme már elég ideje fent kuporgott húgommal az ölében, amikor  végül én is elindultam az emeletre. Carlise követett. Talán csak nem akart egyedül maradni a gondolataival. Be kell látnom, hogy valamiért nekem is hiányzik Bella. Valahol Edward is hiányzik, bár be kell valljam, nagyon idegesített, hogy nyíltan belelát a magánéletembe. Ez nagyon zavart, de most bárcsak itt lenne.
A halott szívem nekem is összeszorult, amikor Alice megtörtebben hevert anyánk karjaiban, mint eddig. Helyet foglaltam az ablakhoz közelebb lévő fotelben és figyeltem az ágyon fekvőket. Nem szóltunk, csak hallgattuk a csendet. Emmett, ahogy meghallotta mit mondott Esme Jaspernek, rohant, hogy segíthessen Edwardnak.
-Bella halott. Könyörtelenül megölte egy szörnyeteg. Láttam. Bella szemeivel és azzal a mocsokéval láttam a történéseket. Bella előtt lepergett életének az a része, melyben a Cullen család jelentős szerepet vállalt és az apja. Még halála pillanatában is ránk emlékezett vissza. Még csak rossz folt sem volt az emlékeink. Csak a szépeket látta meg.-mesélte Alice, de hangja elcsuklott és némán sírni kezdett. Esme nyugtatólag simogatni kezdte őt, de nem sokat segített a tényen, hogy ő is remegni kezdett.
Valahol mélyen szégyelltem magam, hiszen ehhez az egészhez nekem is volt közöm. Tudtam, hogy Bella halála az én hibámból is történt. Valóban elgondolkoztam azon, hogy ő hányszor próbált velem kedves lenni, de én mindig mogorva voltam vele. Megbántam. Az emberek többsége mindig akkor értékeli a számára fontos dolgokat, amikor azok már nincsenek. Pont, mint Bella. Némán ültem a fotelben és a szőnyeget fixíroztam. Közben hallgattam széthullott családom "könnyeinek" néma hullását.
Nem tudom meddig, vagy mióta ülhettünk ott csendben, amikor meghallottuk a fiúk érkezését.  Carlise felkapta húgomat, míg én és Esme szinkronban suhantunk le a lépcsőn.
Edward megtörten és élettelenül lógott Jasper és Emmett vasmarkaiban. Még sosem láttam ilyennek. Bella valóban ennyit jelentett neki? Undort éreztem magam iránt. Ha egy kicsivel előbb vettem volna észre ezt az egészet, minden másként történt volna.
-"Sajnálom"-üzentem gondolatban testvérem felé, amire ő szikrázó tekintettel rám nézett. A szemében mérhetetlen harag, gyűlölet és fájdalom lakozott. Ezt az Edwardot még nem ismertem. Ez idáig még nem láttam lényt, aki ezt váltotta ki belőle.
-Kicsit későn gondolod így, nem gondolod?-köpte a szavakat, melyek még jobban meg voltak mérgezve a haragjával. Hirtelen kirántotta magát szerelmem és Jasper szorításából és nekem ugrott. Kezeit nyakamra helyezte és a falba nyomott. A fal látta ennek kárát.
-"Sajnálom! Őszintén nem tudtam, hogy ennyit jelent neked! De nem én öltem meg! Miért engem püfölsz? Megkeressük együtt."-mondtam neki gondolatban, amire felmorgott és a fal maradványitól nekihajított a szemben lévő falnak, hogy az is darabokban hulljon össze. Mint a család.
-Család? Ezt nevezed te családnak?-morogta, majd felrohant az emeletre. Emmett aggódva lépett mellém és átkarolt oldalról. Esme szinte élettelenül némán zokogott a földön térdelve, míg Carlise mellé guggolva simogatta hátát. Jasper csak felesége mellett állt és kezét hátára helyezte, mivel Alice épp úgy, mint Esme hevert a kanapén, ahova Carlise tette nemrég.


Jacob szemszöge:

Még mindig nem hallottam felőle semmi hírt. Talán most már tényleg jobban van. Talán. Hihetetlen, hogy azok után, amit vele tettek, még mindig úgy szereti, mint azelőtt. Mi tetszik abban a vérszívóban? Mit szeret benne. Én hús és vér vagyok, ezzel szemben az a mocsok csak egy márványszobor, megbűvölt végtagokkal.
Én táplálkozom rendes emberi ételt, a bőröm meleg, bár a szokásosnál kicsit melegebb, de így legalább még télen sem kellene neki takaró. Forró bőrömmel melegíteném meztelen testét. Azzal az alakkal nem lenne élete. Mert amit ő adhat az csak a halál.
Itt voltál mellettem mégis olyan elérhetetlen voltál. Most még csak a közelséged sem élvezhetem.
-Jacob itt van valami nő és Bellat keresi.-lépett be Elizabeth kopogtatás nélkül még mindig Bella szobájába. Értetlenül néztem rá, de ő csak vállat vont ezen és kiment a szobából. Nehézkesen, de felkeltem az ágyról, ami még mindig az ő illatától édes és szép.
Lassú léptekkel indultam ki a házból és a nő rám nézett. Valami olyat véltem felfedezni a szemeiben, amit eddig még senkiében. Vagyis inkább valami hasonlót ahhoz, amit Bella íriszében láttam.
-Elnézést, de én nem ismerem önt!-magyaráztam és ő zavartan elmosolyogta magát. Mintha tudta volna én ki vagyok, de én nem tudhatom, ő kicsoda.
-Nos, talán addig jó.-motyogta az orra alatt, de most nem adtam különösebb jelentőséget ennek a kijelentésének. Sokkal inkább érdekelt az a tény, hogy mit tud Bellaról.
-Miért is keresi Bellat?-érdeklődtem. Ez lett volna a bemelegítő kérdésem.
-Tudja bevallom őszintén, hogy nem ismerem őt úgy különösebben, de mégis nagyon ismerem.-mondta és engem most már teljesen összezavart. Most mégis mire akar kilyukadni?
-Nézze hölgyem, nem értem ezeket a keresztmondatokat, szóval érthetőbben, ha lehet róla szó.-utasítottam kissé feszültebben a kelleténél. Ő kissé idegesen vakarta meg tarkóját, majd folytatta.
-Nos, egy kávézóban dolgozik és én, mint vendég találkoztam vele. Persze nem beszéltem vele, de tudja láttam a szemében azt, amit...szóval...én tudom, mit érez.-mondta és most már valóban teljesen összekuszálta fejemben az épp gondolataimat. Most mégis miről beszél?

Új blog

Sziasztok! Igen jól látjátok, nyitottam egy új blogot. Megint. Viszont szerintem már ez lesz az utolsó blogom... :)
Nem szándékozok újat nyitni, mert most szeretnék befejezni minden elkezdett történetet és azok helyére újabb és újabb történeteket hozhatok, így nincs szükségem több új blogra.
Kérlek titeket, hogy nézzetek be és olvassátok el a prológus már fent van. A blog még némi változtatást kíván, de mindent csak szép sorjában. Ha elolvastátok, kérlek titeket, hogy írjátok meg nekem véleményeteket!
Köszönöm! Puszi!
Blog címe: http://barbielenyei.blogspot.com/


U.i.: Kérek még komikat az előző fejihez, mert addig nem hozok friss fejit!