Sziasztok! Meghoztam a 13. fejezetet. Remélem, tetszik és kapok pár komit, azért remélem, hogy nem egyet :)
Jó olvasást! Puszy
Bella szemszöge:
-Áuu!-kiáltott fel Jacob, majd eltaszított magától. Voltaképpen nem érdekelt, hogy ezt tette, senki sem érdekel már. Tönkre tettek, eldobtak maguktól, mikor én az életemet is kész lettem volna odaadni értük. Most minden fordítva fog történni. Hangosan felkacagtam Jacob értetlen képe láttán, majd az erdő felé szaladtam, de még utoljára ránéztem Edwardra, bár ő még mindig a földön volt előző csókomtól. Majd képességemnek köszönhetően egy pillantás alatt eltűntem a szemük elől.
-Még láttok engem!-üzentem a szellővel és biztos voltam benne, hogy ez az üzenet eljut a címzetthez.
Rohantam drága barátnőmhöz, akik most nagyon messze laknak tőlem, voltaképpen Londonban. Hogy miért beszélek többes számban, mert barátnőmnek született egy lánya és velük van még valaki, akit soha nem fogok bemutatni a múltam szereplőinek.
Pár napot még ki kell bírnom.-fékeztem le hirtelen. Körbenéztem, de rájöttem, hogy úgy sem láthat senki. Visszafordultam a Cullen villa irányába és ördögi tervet eszeltem ki.
Most már azokhoz siettem olyan hévvel, ahogy pár perce még barátnőmhöz.
Sokszor éreztem, hogy tévedtem, de most már tudom, hogy mindent tökéletesen készítettem elő. Igen. Ami eddig történt, az még semmi ahhoz képest, amit igazán tervezek. Ez mindent elsöprő történet lesz. Bárki megirigyelné, de én nem. Tudom, mi történt ezelőtt. Mi volt a prológus a történetben, a fejezetek haladtával a szívem egyre inkább érzi majd, a bosszú épp olyan édes volt, amilyet az ellensége érdemelt. A Cullen család az ellenségemmé vált. Laurent is megöltem, amikor újszülött éveimben találkoztam vele. Sara is halott, legalább is az én szememben már az. Nagyon régóta halott már.
Egy laza és kecses mozdulattal pattantam fel a hatalmas ablakon át egy hófehér szobába. Még most is olyan, mint amikor utoljára léptem be ide. A fekete bőrkanapé ugyanott áll, bár mintha túlságosan sokat használták volna. Biztos Edward az ő kicsi barátnőjével. Juj a kis szegény vámpírocska. Hangokat hallottam a földszintről. Bizonyára megérkezett a család apraja nagyja. Muszáj volt megeresztenem egy fintort. Hánynom kellett ettől az egésztől.
Az ajtó kinyílt és én használni kezdtem a képességemet. Ő már nem láthatott engem, de én tökéletesen láttam őt. A következő pillanatban megjelent Sara is. Amolyan kedves kis feleségként követte Edwardot, mintha a pulikutyája lett volna. Szánalmas!
Edward szemszöge:
-Sara kérlek most hagyj békén! Hát nem érted, hogy ez a mai nap nekem...-hebegtem, mert nem tudtam, hogy mondjam el, hogy életem szerelmét újra látva már nem vagyok képes tovább elviselni őt.
-Tudom, láttad őt és rájöttél, még mindig úgy szereted őt, mint régen. Mint előttem, ugye?-szegény Sara már majdnem sírva fakadt és ezt nem akartam, de tudnia kell az igazat. Ennyit megérdemel.
-Talán még jobban.-helyesbítettem meglátásának azon részét, ahol Bella iránt érzett szerelmem mértékéről beszélt. Nem úgy szeretem, ahogy régen, ahogy az ő érkezése előtt, hanem milliószor jobban. Elmondhatatlanul szerelmes vagyok Isabella Marie Swan személyébe. Ő az életem és ezt akkor sem tagadnám, ha a halálomon lennék. Ha a halálom függene ettől.
Saraban, mintha valami felgyulladt volna, úgy rontott nekem, de nem harcról volt itt szó. Hanem egy csókról. Úgy csókolt, mint még soha. Egy pillanatra olyan volt, mint Bella és engedtem neki. Tudom, önző dolog, de az ilyen pillanatokban még úgy érzem, minden rendben és Bella forró csókját élvezem ajkamon.
Sara egyre követelőzőbb lett és ezt nem engedhetem neki. Finoman elutasítottam őt, amire ő felháborodva viharzott el, de most még ez sem zavart.
-Sajnálom!-mondtam ki hangosan is, amit Saranak üzentem. Hirtelen halk, ördögi kuncogást hallottam, de amikor körbevizslattam szobámon, senkit sem láttam. Mégis éreztem, hogy van itt valaki.
-Bella te vagy az?-kérdeztem.
Jacob szemszöge:
A réten vége lett a harcnak, bár azt jól tudtam, csak egy kis időre. A szellő, mely arcunkba fújt, pontosan ezt sugallta nekünk. Olyan volt, mintha üzenete lett volna a szélnek és ezt az üzenetet talán át is adta, csak mi még nem fogtuk fel.
Pár perccel Bella távozása után egy ismeretlen ismerős érkezett a rétre. Ismertem őt, de most valahogy olyan más volt.
-Jacob!-kiabálta felém a nevem és én kérdőn néztem a félig idegen felé.
-Elnézést, de tudom, hogy ismerlek, de mégis olyan idegen vagy.-vallottam be, amire Edward meggyötörten ugyan, de elmosolyogta magát.
-Ő Bella barátnője volt. Legalább is az emlékei ezt mutatják. Beszéltél is vele.-magyarázta Edward. Akkor jött a felismerés.
-Aileen?-kérdeztem a most már ismerős arcot fürkészve. Szemei még vörösen izzottak, de az is látszott, hogy nem eszik ember vért. A mögöttem felsorakozott falka egyszerre mordult fel a nő láttán. Gyorsan intettem kezemmel, hogy nincs semmi baj. Bíztam benne. Ő volt az egyetlen, aki jelet adott nekem Bellaról, amikor én már azt sem tudtam, él-e vagy hal.
-Beszélnünk kell Bellaról!-jelentette ki. Aprót bólintottam, hogy mondhatja, de amikor körbenézett, finoman jelezte, hogy szemtanúk nélkül folyna a beszélgetés. Edward ugyan nehézkesen, de végül belement abba, hogy még ő sem hallhatja, de gyanítom, hogy nem messze lesz tőlünk és mindent végig hallgat. Nem bírná ki, hogy ne tudja meg, mi van Bellaval.
-Ugye nem gondolod komolyan, hogy itt fogok beszélgetni veled, amikor tudom jól, Edward a gondolataidon keresztül hall minket.-csattant fel Aileen. Annyira más volt. Annyira magabiztos és harcias, mint Bella lett. Tudni akartam, mire ez a nagy változás. Aileen felém nyújtotta a kezét, majd ennyit mondott.-Bocsi Ed, de ez csak Jacobra és rám tartózik. Talán majd egyszer te is megtudod.-azzal hatalmas fény gyűlt körém, s amikor legközelebb kinyitottam a szemem, már La Push határain belül voltunk. Aileen a hátára kapott és velem együtt suhantunk a házam felé.
Valahogy ez a környék is kihalt Bella jelenléte nélkül. Úgy értem, a régi Bella jelenléte nélkül. Kinyitottam a ház ajtaját és kezemmel beinvitáltam vendégemet a házamba. Ő kissé bátortalanul, de lassú, megfontolt léptekkel végül mégis bement.
Előre mentem, hogy megnézzem, senki sincs itthon, majd miután erről megbizonyosodtam, visszamentem az ajtóban várakozó Aileenhoz. Kérdőn nézett rám, ezért válaszolnom kellett neki.
-Nem szeretném, ha más is hallaná.-magyaráztam eltűnésem okát. Ő egy aprót bólintott, majd közelebb lépkedett hozzám. Túl közel.
-Hm...és most hova?-kérdezte. Értetlenül nézhettem rá, mert azonnal kijavította magát. -Hol szeretnél beszélgetni?
-A konyha megfelel?-kérdeztem, bólintott, majd szorosan a nyomában követtem őt, de meglepő, hogy tudta az útvonalat.-Kérsz valamit inni? Ja bocs elfelejtettem, hogy az utolsó találkozásunk óta kissé megváltoztál.-jó lehet ez kicsit bunkó volt tőlem, de sosem titkoltam, hogy utálom a vámpírokat, csak egyetlen személy van, akit elviselnék akár még vámpírként is. Ő Bella...
-Szóval tudnod kell, hogy Bella...-kezdte mesélni, amiért idejöttünk.
