Háború és Szerelem: március 2012

2012. március 8., csütörtök

Díj!

Sziasztok! Megint egy díjjal bővül a blogom, aminek iszonyatosan örülök. Nagyon szépen köszönöm, hogy ismét rám gondolt egy kedves blogíró társam, Szasza! Millió puszit küldök érte Szasza -nak! Köszi!

Szabályok:
Tedd ki a díjat a blogodra.!
Köszönd meg annak, akitől kaptad!
Küldd tovább azoknak a bloggereknek, akik szerinted megérdemlik!
Hagyj üzenetet a blogjukon!

Nos, mivel én nem ismerek olyan blogírót, aki ezt a díjat nem érdemelné meg, így remélem nem gond, de én most nem tudok kiemelni egy blogot sem. Szerintem ezt a díjat most minden bátor blogtársamnak küldöm, akik felmerik mutatni történeteik által az érzéseiket, és vágyaikat. Mert ne feledjétek az írásban élnek álmaink...! :)

Bárki, aki blogírásra hajtja fejét, nyugodtan vigye a díjat, mert megérdemli! :) <3

2012. március 6., kedd

14.fejezet-Soha míg léted tart

Sziasztok! Meghoztam a 14. fejezetet, sajnálom, tudom, hogy tegnapra ígértem, de közbejött egy borzalmas hír :'( amivel nem lehet előre számolni...de ma hoztam, mert megígértem nektek. Remélem tetszeni fog. demon köszönöm, hogy az ízelítőhöz is és minden fejinél számíthatok a véleményedre! <3

Jó olvasást! Írjátok azokat a komikat, mert most egy darabig lesz rá időtök :)

Puszy

Carlise szemszöge:

A rét elcsöndesedett és én tudtam, hogy még közel sincs vége semminek. Az egész még csak most kezdődik. Nagyon sok minden járt a fejemben. Ahogy kérdeztem, nem éreztem semmit hangjában csak puszta gyűlöletet, undort, meggyötörtséget és elszántságot. Gyűlöletet, amit miattunk érzett, illetve irántunk. Undort, talán azt is irántunk érezte, vagy egyszerűen valahol mélyen undorodik a mostani énjétől, bár megértem, hogy ilyen lett belőle. Ezt mindenki megértené, viszont azt is tudom, hogy Bella valahol még mindig ugyanaz, csak újra bizalmat kell adnia azoknak, akik megsebezték őt. Meggyötörtsége pontosan azt a tényt erősíti meg, hogy ez soha nem következik be. Túlságosan elszánt ahhoz, hogy megfékezze saját magát, vagy bárki más próbálja meg azt. Minden eszközt megkísérel arra, hogy végezzen az ellenséggel.
Láttam már vérszomjas vámpírokat, akik öldököltek, mert vérre szomjaztak. Viszont csak most, őt ilyennek látva, jöttem rá arra, hogy a tudatos öldöklés sokkalta rosszabb egy csapat újszülött szomjánál. Az újszülött csak addig gyilkol a vérszomja miatt, amíg meg nem érti a szabályokat. Viszont az, amelyik bosszúvágya céljából végez ki sok életet, az addig öl, amíg van élet a szeme előtt.
Ez lenne a mostani Bella. Ő maga az Ördög. Eljött, hogy a pokolba küldjön minket. És ezt bizony megérdemeljük.

Edward szemszöge:

-Bella te vagy az?-kérdeztem. Mocorgást észleltem, de még mindig nem láttam senkit sem. Éreztem, hogy a szívem, mely holtan foglalja helyét mellkasomban, szinte újra életre kel, ahogy tudatósul bennem, visszajött életem szerelme. Bella valahol itt van és engem néz. Figyel, ami csakis azt jelentheti, hogy még mindig szeret, ha már nem is annyira mint régen tette.
-Szeretlek!-mondtam, amire hirtelen a hátam mögött szólított meg egy hang.
-Ne hazudj!-üvöltött rám. Családom szinte hallhatóan egyszerre kapták fel fejüket a nappaliban és szinkronban indultak erre fel a szobámba. Bella még időben kapott karjaiba és amikor kinyílt az ajtó, mi eltűntünk onnan egy hatalmas fény segítségével.
A következő pillanatban pedig már előző színhelyünkön voltunk, a rét ölelő virágai között.
-Miért jöttél vissza?-kérdeztem kedvesen, aki grimasszal az arcán tekintett vissza rám.
-A bosszú édes ízére vágytam.-felelte pár perc elteltével.
-Figyelj én tudom, hogy azzal, hogy elhagytalak, rengeteget ártottam. Sőt az még nem is kifejezés. Viszont tudnod kell, hogy ezt csak a te érdekedben tettem. A családom pedig egyszerűen csak kénytelen volt elfogadni a döntésemet.-magyarázkodtam, amire ő bedühödött és egy hatalmas pofonnal adta tudtomra, nem kíváncsi a magyarázatomra.
-Még most is hazudni próbálsz, amikor már jól tudod, nem hiszek neked?-üvöltötte arcomba, ahogy a földön fekvő testemre térdelt és arcomhoz hajolt. Éreztem, hogy mélyet szippant hajamba, majd behunyja szemét és egy hatalmasat nyelt.
-Bella könyörgök neked, hogy bocsáss meg és engedd, hogy újra a szívedbe férkőzzek!-kérleltem őt, bár jól tudtam, most még minden hiába. Ahogy rám nézett szemei szinte szikrákat vetettek felém. Ha képes lett volna rá, tekintetével megölt volna abban a pillanatban. Illetve képes lenne rá, hiszen annyi képessége van, hogy talán már maga se tudja összeszámolni, mennyi is van.
Ördögien felkacagott, ahogy rám nézett. Az erdő sűrűjéből megjelent a családom. Rájöttek, hogy itt vagyunk. Bella már akkor tudta, hogy idejönnek, amikor én még csak remélni sem mertem.
-Remélem, most senki sem zavar meg minket!-jegyezte meg Bella és oldalra fordította fejét, így családomat is jól látta.
-"Elmondtad neki, hogy szereted?"-kérdezte gondolatban Jasper.
-Ne erőlködj édes. Úgy sem hiszem el.-lépett fivérem elé szerelmem, majd egy gyors puszit nyomott ajkára. Kérdőn és meglepetten figyeltük a jelenetet, bár bennem ott bujkált még egy érzés. A fájdalom. A fájdalom, melyet a féltékenység és a csalódottság okozott.
Szívem, szemem és teljes valóm érezte, hogy még mindig olyan gyönyörű volt, mint amikor elhagytam őt. Féltem. Pontosan ettől a pillanattól féltem a legjobban, de mégis vágytam az újbóli találkozásra. Most fájdalmas üvöltés nélkül kell bírnom azt, amit megérdemlek annyi fájdalmas időszak után. És ha mégsem akarja, hát akkor majd könyörögni fogok a halál csókjáért, mert nélküle az élet már nem is lenne élet.
-Bella szeretlek, akár hiszed akár nem.-bizonygattam, amire a földre taszította Jaspert, családomra emelte kezét, akik abban a pillanatban csapódtak az erdő szélén lévő fáknak, majd szinte ugyanabban a másodpercben már torkomat szorongatva sziszegte képembe, megismételve önmagát "Ne hazudj!"

Emmett szemszöge:

Ismételten egy éles harc tört ki a családom és Bella között. Számtalanszor feltettem a kérdést: "Ki ő?" De választ még csak egyetlen alkalommal sem kaptam. Nem értettem, miért teszi mindezt. Vagyis valahol megértettem, hiszen darabokra törtük a szívét, de én mindig is azt hittem, hogy ha eleinte ilyen is lesz, idővel majd feladja. És ez az idő csak egy nagyon rövid ideig tart majd.
Bella rohamosan sokat változott és ez félelemre késztet. Ő már nem az a lény, aki mosolyt csalt az arcomra. Ő most már csak félelmet és fájdalmat tud okozni, ami nálam nagy szó. A nagy medvét vámpír léte során először rémiszti meg egy hozzá hasonló lény.
-Bella igazat mond Edward! Kérlek hallgasd meg őt, vagy bárkit a családból! Kérlek ne tedd ezt velünk!- könyörögtem a mindig mások boldogságát figyelő szinte húgomként szeretett nőnek, aki most kegyetlenül kínozta családom minden egyes tagját, beleértve engem is.
Egy pillanat alatt termett ott előttem és két karomat közrefogva hatalmasat rúgott gyomromba, én pedig mint aki megtanult repülni, szálltam az erdő mélyébe.
-Bella bocsáss meg nekünk!-könyörgött most Alice. Manó húgomhoz sétált. Mindenki azt hitte, hogy most ő a soros, de meglepettségünkre nem így történt. Amikor elé ért, mintha valami megváltozott volna a szemében. Az egész egy pillanat alatt megváltozott. A megértés helyét újbóli erővel vette át a harag és a düh.
-Mégis milyen jogon mertek engem erre kérni? Túl nagyot kértek, ahogy láthatóan én is túl nagyot kértem, amikor kérésem ellenére is elhagytatok. Azt hittem legalább benned lesz annyi, hogy mint barátnőm eljössz és legalább szólsz, hogy soha többé nem látjuk egymást. De nem. Gyáva féregként menekültél családod nyomában. Mind jól tudjátok, hogy bűnösök vagytok. És a bűnösöknek meg kell fizetniük a bűneikért!-nyomta meg szavait, hogy ezzel is biztosítsa, mindent a legnagyobb komolysággal ért.
-Soha, soha nem fogok megbocsátani olyan lelketlen szörnyetegeknek, amilyenek ti is vagytok. Soha!-üvöltötte. Szavait Alice arcán csattanó pofonnal nyomatékosította. Alice csalódottan pislogott az előtte álló kegyetlen idegenre, aki már kevésbé ördögi maszkkal tekintett vissza rá. Körbepillantott családom minden egyes tagján és pár perc erejéig megállapodott Edwardon.
Edward ellágyult arccal, szemei könyörgést tükröztek Bella felé.
-Sajnálom Edward, de nem megy!-mondta meggyötört hangján. Arra gondoltam, hogy imént hallotta Jasper gondolatait, és bizonyára Edward is gondolatban kérlelte őt, amire ez volt a válasza. Hirtelen egy villám csapott le a mi kis Bellankra, aki füstölve tűnt el szemünk elől.

2012. március 4., vasárnap

Ízelítő

Sziasztok! Készültem nektek egy kis ízelítővel, remélem, hogy örültök és esetleg megdobtok pár véleménnyel. Még egyszer szeretném megköszönni a díjat, amit kaptam. Valóban nagy örömmel tölt el a tudat, hogy van akinek még tetszik a történet. Ezt azért mondom, mert alig kapok pár komit és ugye a díjat azoknak szokták adni, akiknek azért valamit mér ér a története. Tudom, hogy rengeteg blog született már az internet világába és nehéz több blogot követni, ezt tényleg elhiszem, de én sem kértem senkitől regény nagyságú véleményt. Elég egy szóban elmondani. Sajnálom, hogy megint rinyálok, tényleg csak jól esne, ahogy másoknak is jól esik... :/

Jó olvasást ehhez a kis szösszenethez!

Puszy

"...-Bella te vagy az?-kérdeztem. Mocorgást észleltem, de még mindig nem láttam senkit sem. Éreztem, hogy a szívem, mely holtan foglalja helyét mellkasomban, szinte újra életre kel, ahogy tudatósul bennem, visszajött életem szerelme. Bella valahol itt van és engem néz. Figyel, ami csakis azt jelentheti, hogy még mindig szeret, ha már nem is annyira mint régen tette.
-Szeretlek!-mondtam, amire hirtelen a hátam mögött szólított meg egy hang.
-Ne hazudj!-üvöltött rám. Családom szinte hallhatóan egyszerre kapták fel fejüket a nappaliban és szinkronban indultak erre fel a szobámba. Bella még időben kapott karjaiba és amikor kinyílt az ajtó, mi eltűntünk onnan egy hatalmas fény segítségével.
A következő pillanatban pedig már előző színhelyünkön voltunk, a rét ölelő virágai között.
-Miért jöttél vissza?-kérdeztem kedvesen, aki grimasszal az arcán tekintett vissza rám.
-A bosszú édes ízére vágytam.-felelte pár perc elteltével.
-Figyelj én tudom, hogy azzal, hogy elhagytalak, rengeteget ártottam. Sőt az még nem is kifejezés. Viszont tudnod kell, hogy ezt csak a te érdekedben tettem. A családom pedig egyszerűen csak kénytelen volt elfogadni a döntésemet.-magyarázkodtam, amire ő bedühödött és egy hatalmas pofonnal adta tudtomra, nem kíváncsi a magyarázatomra.
-Még most is hazudni próbálsz, amikor már jól tudod, nem hiszek neked?-üvöltötte arcomba, ahogy a földön fekvő testemre térdelt és arcomhoz hajolt. Éreztem, hogy mélyet szippant hajamba, majd behunyja szemét és egy hatalmasat nyelt.
-Bella könyörgök neked, hogy bocsáss meg és engedd, hogy újra a szívedbe férkőzzek!-kérleltem őt..."