Aileen szemszöge:
Éppen egyik fáról a másikra ugráltam, amikor hangokat hallottam a rétről. Mostanában annyi izgalmas dolog történik ott. Nagyon fontos helyszín lehet az. Izgatott léptekbe kezdtem és megpillantottam, hogy éppen Bella azt az orvost tartja kicsit sem kedvesen magával szemben.
-Volterra felé tart.-mondta az apró vámpír, aki éppen a földön ücsörgött és könnyek nélkül zokogott. Bella abban a pillanatban futásnak eredt én pedig követtem őt. Még hallottam, hogy amikor elsuhantam a fűben heverők mellett valamit utánam kiabáltak, de nem figyeltem rájuk. Sokkal fontosabb volt az, hogy megtudjam kiről volt szó az imént. Talán Edwardot szeretné megmenteni. Hát mégis szereti őt. Áh nem hiszem, elvégre minek okozna annyi szenvedést neki, ha még mindig szereti őt? Ez nem lenne valami logikus szerintem. Persze ez csak az én véleményem és ezt én így is teszem, ha egyszer a szemem elé kerül egy szeretetre éppen nem méltó személy. Voltaképpen ő egy vámpír, de ez még egy nagyon régi és fájdalmas történet, amit nem szeretnék senkinek sem elmesélni, hiszen még mindig vérzik a seb, amelyet az a szemét ejtett.
Edward szemszöge:
Hallottam, hogy fivérem egész úton csak engem próbáltak utolérni, de én képességemnek egyszer az életben hálát adok, mert így kicselezhettem őket. Gyorsabb voltam náluk, talán csak egyetlen személy tudna engem visszatartani, de ő nem fog. Miért tenné? Éppen ő az oka annak, hogy most a halálomba rohanok. Persze eszembe nem jutna őt hibáztatni, egyszerűen csak a bűneim súlyát már nem bírom elviselni. A bűneim visszafizetése túl nagy feladat szívemnek. Szívemnek, mely azóta éledt újra, hogy őt megláttam. Ahogy ott ült az asztalnál és a lepcses szájú Jessica éppen a velem kapcsolatos veszett ügyéről hebegett neki, bár őt valószínűleg jobban érdekelte a látványom. Azok az ártatlan, kíváncsi szemek, melyekkel akkor hátrafordult és engem nézett. Sosem tudnám elfelejteni, még ha nem lenne vámpír létem miatt ilyen szuper memóriám. Semmi sem lennék nélküle, de én hülye mégis képes voltam őt bántani, belerúgni és a porban hagyni.
Amire feleszméltem már Felix karjaiban vártam a halált. Behunytam szemem és élveztem a vasmarkot a nyakam körül. Boldog voltam. Emlékek örvénye rontott rám és megkönnyebbültem.
-"Gyáva féreg! Ez a legkönnyebb, igaz?"-hallottam meg egy gúnnyal, haraggal és undorral teli hangot. Azt hittem hallucinálok, de a következő pillanatban kicsapódott a hatalmas teremajtó és egy angyal kitárt karokkal mosolygott a mögé pattanó Demetrin. Nevetséges, hogy azt hiszi mentális képesség nélkül győzedelmeskedhet szerelmem felett. Úgy éreztem, hogy ebben a pillanatban megbocsátott nekem és boldog voltam. Sokkal boldogabb, mint pár perccel ezelőtt, amikor a halál szele érte bőrömet. Azon agyaltam, vajon hogy hallhattam a gondolatát. Soha nem jutalmazott meg ezzel és most tessék, amikor már teljesen lemondtam már ennek reményéről is. Aro mosolygott és utasította Demetrit arra, amire egyébként sem volt szükség. Természetesen benne még mindig kétségek voltak Bella iránt, de amúgy sem tehetett volna ellene semmit sem. Túl erős vámpír lett belőle. A harag és a bosszú iránti szomj még több hatalmat ad bárkiről is van szó.
A következő pillanatban Demetri fájdalmas arccal és sikollyal rogyott össze a földön. Jane és Alec gondolatai egyértelműen Bella iránti félelmükről árulkodott. Jól teszik. Ne is akarjanak vele ujjat húzni, mert megemlegetik.
-Mi az Demi? Nem ízlik? Gondolod, hogy ha lefogsz, tehetetlenné válok? Tévedtél? Most már tudod, ugye?-színészkedett gúnyos hangján Bella. Demetri ugyan félt, de gondolataiban még bosszúra szomjazott. Ki akartam szabadulni a erős karokból, de már nem tudtam. Engedtem nekik és most többet akarnak.
-Nos lehet, hogy nevetségesnek tartjátok, sőt én is annak tartom, de ezért a nyálgépért jöttem.-bökte ki Bella és mindezt mélyen a szemembe nézve, ami nekem egyértelműen a remény megölését jelentette a mondat. Vagy legalább is az a része, hogy megbocsátott nekem. Nem tette, egyszerűen csak Jasper kérésére, legalább is szerintem ő kérte ezt tőle és ezért tette meg. Nem másért. Nem értem. Aro felnevetett, majd ennyit kérdezett, bár én már jól tudtam a gondolatain át is.
-Ez tényleg nevetséges. Mi az Bella már nem szereted a te drága Edwardod?-kérdezte a nagy mester. Féltem a választól. Bella hirtelen felnevetett. Ez a nevetés nem volt őszinte, de mégis volt benne valami. Éreztem, hogy ez az új Bella. Annyira ördögi volt.
-Szerelem?-hangja ironikusságról mesélt. - Szerelemről akkor beszélünk, ha azt mindkét fél viszonozza, és tudod mit, nem már nem szeretem.-szavai alatt egy pillanatra sem fordította el rólam tekintetét. Iszonyatosan fájt, amit mondott, de így nyugodtabban lépek a halál karjaiba.
-Akkor ez esetben nem bánod, ha mi öljük meg helyetted.-csatlakozott a beszélgetéshez Marcus is. Bella abban a pillanatban felé kapta szemeit és először dühös arccal, aztán mosollyal jutalmazta őt. Azt hittem a válasza elég egyértelmű lesz nekem, de tévedtem. Ahogy annyiszor már létem során.
-Nos ami azt illeti, de igen. Bánom.-csúsztak ki édes ajkán az engem boldogító szavak, a következő pillanatban körülöttem mindenki összeesett, Bella a hátára kapott, mintha ő lenne a férfi, én meg a nő és futott. Olyan sebesen futott, hogy élvezetes volt szinte lebegtünk a föld felett, ahogy suhant velem.
Nem tartott sokáig a dolog, mert pár perccel később hatalmas hanggal csapódtam a puhának nem nevezhető talajra, bár ezt is a föld szívta meg és nem én. Jasper azonnal mellém pattant és megpróbált felsegíteni engem.
Megköszönte Bellanak a jó tettét, ami csak előző töprengésemet bizonyította, miszerint csak fivérem kérésére tette azt, amit tett most velem. Megmentette az elcseszett magányos életem.
Majd már sehol sem láttam őt. Eltűnt, ahogy mindig is tette.
Bella szemszöge:
Nem akarom ezt érezni. Nem tehetem ezt magammal. Soha, soha többé nem fogok megbocsátani annak a szemét mocsoknak, aki férfinek nevezi magát. A gondolatok és a régmúlt emlékek ellepték elmém és nem tudtam nem a naiv Bella életére gondolni. Felbosszantott a tudat, hogy mennyivel másabb lett volna minden, ha azon a reggelen nem ismerem meg őket Jessica által. Már őt is utálom. Na jó lehet, hogy nem kellene bolygatni őket, elvégre ők már nincsenek. Egyébként Jessica örök szingli maradt, hiszen ki tudta volna őt elviselni?-mosolyogtam el magam. Néha még számomra is nagyon idegesítő személyiség volt, de kibírtam. Aztán a családja folyton bántotta és noszogatta őt, hogy szerezzen már egy olyan férfit, akivel tartós kapcsolatra is képes, de ez vele született adottsága volt. Angela pedig összejött Ericcel, bár nem volt hosszú életű hála Mike Newton közbezavarásának. Ericnek csak arra kellett Angela, hogy magáévá tegye aztán viszlát. Később az egyetemen megismerkedett egy normális pasival, ami a mai világban igencsak ritka dolog, ezt valljuk meg. Összeházasodtak és két lányuk született, ők most már szintén felnőttek és várnak a megfelelő férfira. Eric autóbalesetben halt meg, voltaképpen volt ami ezt a balesetet megsegítse.-jutott eszembe az az éjszakai emlékem, ami akkor egy életet kért magának. Mike az egyetemen rossz társaságba keveredett és börtönben hűsölt egészen három évvel ezelőttig. Átvette a szülei vagyonát, ami megjegyzem nem kis összeg és éli a milliomos életét. Szemét mocsok már a harmadik feleségén van túl. Úgy váltogatja őket, mint az alsóneműt szokták...persze azt sűrűbben, de értitek ugye? A Cullen gyerekekről senki sem tud semmit, kivéve engem, én tudom a legnagyobb titkukat is. Hogy amíg ők egyszer elmúlnak, addig ők ugyanolyanok maradnak. Megrekedtek és nem tudnak tovább lépni a testükben. És én mi lettem? Elcseszett szerelem játéka, gyilkos és bosszúra szomjas. A kezemre száradt vér egyre több és több vért kíván. Nem nyugszom, amíg el nem tüntetem ellenségeim a föld kerekségről. Soha nem szabadulnak meg tőlem! Soha!
