1. fejezet-Összetört szív

Sziasztok! Nagyon boldog vagyok, hogy máris ennyi r.o.-m lett. :) <3 Köszönöm ez nagyon sokat jelent nekem! Remélem a későbbiekben sem fogtok csalódni bennem! Jó olvasást kívánok hozzá! Puszi!

U.i.: A szereplőknél lévő idézetek a történet során szerepelnek majd...;)

"Az idő arra fog késztetni téged, hogy egyre jobban elfelejts,
 de engem arra, hogy jobban szeresselek, mint azelőtt."


Bella szemszöge:

Azt hittem, hogy Edward hiánya után már nem érzek még nagyobb fájdalmat. Azt hittem, hogy La Push elég lesz ahhoz, hogy felejteni tudjak. Azt hittem, minden rendben lesz és visszajön értem...Rosszul hittem.
-Bella kérlek ez így nem megoldás.-kérlelt az egyetlen barátom Jacob. Nem rég még apám...Szóval bevallotta, hogy szerelmes belém, de én nem tudok többet férfira úgy nézni, mint rá. Még mindig abban reménykedek, hogy eljön értem és megment. Persze mélyen jól tudom, hogy amit ígért az úgy is lesz. 6 hónap és még nincs hír felőle. 6 hónapja, hogy belehalok a hiányába. 6 hónapja még azt hittem igaza lesz és majd elfelejtem őt, őket. Napok. Hetek. Hónapok. És az emlékek még mindig bennem élnek. Minden nappal csak egyre erősebben, egyre élénkebben jelennek meg elmémben a borzasztóbbnál borzasztóbb emlékek. A hazug csókok, a hazug vallomások, a hazug érintések. Minden csak hazugság volt. Becsaptak. Kihasználtak. És eldobtak, mint egy rongyot.
-Hagyj békén! Kérlek!-könyörögtem én is. Hangom, mintha nem is az enyém lenne. Torkom kiszáradt és a levegő vétel is olyan nehéz.
-Nem! Most velem jössz és mutatok valamit. Hidd el jobb kedvre derítelek. Vagy ha nem is, a friss levegő akkor is jót fog tenni.-erősködött Jacob.
-Bella? Kérlek az én kedvemért. Látod, hogy szenved Jac!-csatlakozott Simon. Ő is a falka tagja. Neki még nincs párja és nem is volt, így nem értheti, mit élek át jelenleg. És amíg nem hagyják el őt úgy, ahogy engem, nem is fogja megérteni.
-Nem gyászolhatod így apád emlékét!-szólalt meg Lindsey is. Ő az egyetlen női farkas a csapatban.
-Elég legyen már!-üvöltöttem, mert apám holttestének emléke kúszott fejembe. Apám halott. Azt hittem, ha Edward elhagy, talán még ott lesz ő. Önző voltam és meg akartam halni. Levetettem magam egy szikláról, mert így láthattam közben őt is. Nagy hiba volt. Nem kellett volna halált keresni, mert csak otthon kellett volna maradnom. A halál ott is utolért volna.
Egy nomád vámpír volt az. Még nem tudom, hogy hívták, de azt tudom, köze volt Jameshez. Valami Sara annyit tudok róla, mert egy kártyát hagyott nekem apám teste mellett azzal az üzenettel, még látjuk egymást. Ebben reménykedtem én is.
-Elég legyen! Kimegyek, de egyedül.-mondtam és megpróbáltam felállni az ágyról, ahol már napok óta mozdulatlanul feküdtem és bámultam előre. Azt hittem talán meglátok valamit, ami mindent megmagyaráz. Rájöttem néha megmagyarázhatatlan dolgok történnek az életben. Vannak dolgok, melyekre talán sosem kapunk választ. Csak megtörténnek. Így éreztem most is.
Elindultam hát apám sírjához, mely itt volt La Push temetőjében. Egy szomorú tölgy fa alá helyeztük sírját.
A fa ágai vigasztalóan hajlottak nyughelyére, én pedig ahogy odaértem lerogytam az elszáradt virág csokor mellé. A sírfeliratot bámultam, bár a kicsorduló könnyeimtől alig láttam valamit. Szerettem volna az ő helyén feküdni mozdulatlanul és nem szenvedni többé.
-Miért?-ordítottam fel és az ég abban a pillanatban hatalmasat üvöltött, mint én és az eső megeredt. Villámok cikáztak az égen, mintha csak lelkem jelenlegi állapotát vázolták volna fel. Ordítani akartam és választ kapni azokra a dolgokra, ami az elmúlt hónapokban történt. Apám mindössze 3 hónapja hunyt el. Sajnáltam, hogy abban a 3 hónapban, ami az utolsó heteit jelentette, csak sírni és élettelenül látta egyetlen lányát.
Dühös voltam magamra, mert nem tettem boldoggá addig, amíg még lehetett. A harag és a gyűlölet talán még hatalmasabb bennem, mint a fájdalom, amit az ő és apám elvesztése okozott.


Sara szemszöge:

James hiánya felemészt engem, de még feladatom van. Még nem halhatok bele a nélküle töltött idő súlyába. Még harcolnom kell. Meg kell bosszulnom a halálát. Látni akarom, ahogy Edward Cullen is úgy szenved, ahogy én szenvedtem és szenvedek most is. Gyűlölöm őt és az egész családját. Isabella Swan lesz az eszközöm arra, hogy Edward szenvedése kielégítse emlékét.
A kezemben egy régi fotót tartottam. Még az 1800-as éveinkből. Akkor még szinte mi is újszülöttek voltunk. Még nem értettük mi történik velünk. Még nem tudtuk az, amit érzünk szerelem.


Alice szemszöge:

Annyira fáj, hogy Edward makacssága miatt a legjobb barátnőm ennyit szenved. Folyton látomásaim vannak róla, pedig én tényleg igyekszem nem nézni a jövőjét, de nem tehetek róla. Nincs erőm folyton arra koncentrálni, hogy ne jelenjen meg róla egy-egy kép. Így akaratlanul is látom, ahogy már hónapok óta, pontosabban 3 hónapja szenved. Ma például láttam, ahogy leveti magát egy szikláról, mert meg akar halni. Féltem. Féltem attól, hogy sikerül neki. A családunk Bella és Edward nélkül darabokra hullt. És ez az állapot egyre rosszabb.
Bella végül életben maradt, bár azt még nem tudom, hogy élte túl, vagy ki segített neki, mert a részleteket csak foltokban láttam.
Láttam, ahogy Bella előtt lepereg az élet, az emlékei közt ott voltunk mi is, sőt mondhatom szinte csak mi szerepeltünk benne. Aztán a következő pillanatban Bellat tovább sodorta a feltörő hullám.
A következő pillanatban már a parton fekszik és valaki élesztgette. De csak egy sötét alakot láttam. Majd barátnőm felköhögte a tüdejébe jutott vizet és lassan kinyitotta szemét. Túl élte. Él és tovább szenved. Ahogy Edward is...Miért ilyen makacs?

***3 hónappal később***

Már 6 hónapja, hogy elhagytuk egyetlen barátnőm. Szeretem Rosaliet, de Bellaban valami mást láttam meg, ami sokkal inkább megfogott, mint Rosalie. Talán csak azért szerettem annyira, mert olyan önzetlen volt és mert az életét is odaadta volna a legkedvesebb bátyámért. Edwardot nagyon szeretem. Ő az én drága makacs bátyám.
Szomorú Bella mennyi mindent elveszített az elmúlt 6 hónapban. Először Edward, aztán az egész Cullen család köztük én is. Majd ha ez még mindig nem volt elég, akkor még édesapját is elvesztette.
Ha jól láttam, akkor La Pushban tengeti sanyarú napjait.
Jasper szinte alig van már velem, mert nem bírja elviselni ezt a sok fájdalmas érzelmet. Carlise még jobban a munkájába temetkezett, ahogy Esme is még többet látogat el az árvaházba. Edward már hónapok óta, sőt a kezdetektől fogva nincs velünk. Már 6 hónapja nem láttam őt. Utoljára 3 hónappal ezelőtt telefonált. Nem tudom, él-e még. Bár ettől a gondolattól összeszorult a szívem. Emmett meg a poénjai, már nincs többé. Rosalie pedig csak azért szomorú, mert férje is az. Benne nincs semmi gyengédség, ha Bellaról van szó. Nem tudom, miért gyűlöli őt annyira. Hirtelen egy látomás kúszott szemem elé. Bellat láttam.
"Egy sír előtt térdelt és keservesen zokogott. Annyira sovány volt és erőtlen. Még térdelni is gyenge volt. Felnézett az égre és felordítva annyit kérdezett -Miért?-és vele együtt az ég is rákezdett. Szinte szinkronba háborogtak. A szinte éjsötét égen villámok cikáztak és Bella zokogva lehajtotta fejét és elfeküdt a sír mellett. Az eső épp úgy, mint a könnyei szakadni kezdtek. Megállíthatatlanul. Annyi fájdalom lapult meg szeme sarkában. Nagyon sajnáltam őt. Aztán a következő pillanatban azt láttam, hogy Bella átázva feküdt még mindig, de az biztos, hogy már eltelt egy hosszabb idő, még megtalálták őt. Most is, mint a vízbe ugrásakor, nem láttam ki mentette meg barátnőm életét."
-Elég legyen már! Elég volt Edward makacsságából!-üvöltöttem fel most már én is. Nem akartam tovább látni, ahogy szenved. Nem akartam így látni a legjobb barátnőm és a bátyámat sem. Sem a család többi tagját. Azt hittem, hogy Edward idővel belátja azzal, amit tesz semmit sem old meg. Még most is reménykedek abban, hogy meggondolja magát és boldogan rohan barátnőn karjaiba, aki úgy szintén boldogan fogadja majd őt vissza. Bár amilyen hülye volt a bátyám kétlem, hogy olyan egyszerű dolga lesz. De majd, ha akkor azt látom, hogy feladja, én ott leszek, hogy jól fenékbe rúgjam őt...Bárcsak így lenne...!