2014. december 17., szerda

17. fejezet-Tébolyodott emlékek

Sziasztok! Tudom, hogy sokáig kellett várnotok erre a fejezetre...Remélem van még, aki olvassa és esetleg kapott érte pár kommentet :D 
Jó olvasást!
Puszi
Barbara G. Roberts



"Egy férfiért sem érdemes könnyezned - ha megtalálod, az igazit, ő érdemes lesz a könnyeidre, viszont nem fogja hagyni, hogy sírj."




Bella szemszöge:


Rohantam, ahogy csak tudtam, bár sétálhattam volna is, hiszen senki sem látott jelen pillanatban. A láthatatlan könnyek szúrták szemem és már nem bírtam tovább tartani magam. Több, mint fél évszázada tartom magam, hogy a szeretteim ne lássák gyengeségem. Erősnek mutatkozom, de már nem bírom. Lassan elfogy az erőm és félek nem leszek képes végig vinni a bosszúmat. Egy kép csúszott a szemem elé.
"Párás levegő lepte be a szobát és két szerelmes kényeztette egymást. Halk sóhajok jelezték, hogy mindketten élvezték pillanatnyi tevékenységüket...Egyre erőteljesebb, kéjesebb hangokat hallattak. Szerelmes szavakat suttogtak és úgy tűnt valóban szeretik egymást. Aztán már csak néhány lökés és azzal mindennek vége lett, de vele együtt valami új kezdődött. Valami új és titokzatos. Angyali..."
A jelenet, ahogy jött, úgy is távozott. Nem kellett gondolkodnom azon, mit láttam az imént, de mégsem akartam erre gondolni. Utáltam ezt. Utáltam ezt látni, mert minden ilyen mozdulat hazugság, bármelyik férfiről is van szó. Elég volt!-üvöltötte fejemben egy ismerős hang. Talán egyszer valóságnak tűnt, de mára már csak egy álom marad. Egy rossz fejezettel írt történet, ami minden szereplőnek fájt.
"Hideg van. Hideg tél. Nélküled fázom. Hol van? Hol veszett el az a régi Bella? Mikor halt meg? Mikor vált egy szörnyeteggé? Valóban erre lenne büszke az, aki még szeret engem? Valóban ezt akarom én?-jöttek az újabb és újabb meggyőző gondolatok és már majdnem elérték céljukat, de abban a pillanatban érkezett a segítség. Segített abban, hogy bebizonyítsam ő igen is egy szemét mocsok szörnyeteg, akinek halnia kell!
Sara rontott rám. Bár azt már magam sem tudom, mikor vontam le magamról hasznos képességem egyikét, de most már kár is ezen rágódni, hiszen már meglátott.
-Mégis mit képzelsz te magadról, hogy csak így ide jössz?-vont kérdőre és bennem abszolút felment a "pumpa". Szemem szikrákat szórt, de őt nem is érdekelte.
-Még te kérded, miután olyan kegyetlen voltál velem?-förmedtem rá, amitől mintha megijedt volna egy pillanatra. Nem értettem, mi ennek az oka a következő pillanatig.
-Beszéltél már Edwarddal?-kérdezte és akkor már sejtettem, hogy mi is itt a helyzet.
-Mit érdekel az téged?-vontam most én is kérdőre.
-Mert ő a vőlegényem.-üvöltötte el magát. Egy világ dőlt össze bennem és már dühös voltam magamra, hogy akár egy pillanatra is képes voltam elgyengülni vele szemben. Azt hittem, hogy visszajön még hozzám, de nem így történt.
-Edward kért meg arra, hogy olyan kegyetlenül öljelek meg téged. Már akkor engem szeretett. Nem miattad ölte meg Jamest, hanem miattam. Szerelmes volt belém és te is csak arra kellettél, hogy engem féltékennyé tegyen, ami valljuk be sikerült is. Bár nem miattad, hisz olyan kis csúnyácska vagy. Még vámpírként is.-tette még hozzá és bennem egyre csak mélyült a seb. A kés, melyet lelkembe döftek egyre csak beljebb hatolt. Beljebb és beljebb. És már nem láttam semmi mást csak az elvesztegetett reménykedéseket. Az álmokat, hogy valaha karjában lehetek és csókolhatom őt, mert már én is olyan vagyok, mint ő. De nem. Már nem..."
Ahogy ez az emlék is véget ért, ezzel is feltépve sebeim, rájöttem mit kell tennem. Ha ők ketten rajtam keresztül játszottak egymással, akkor most nekem kell lépnem. Ha már játszunk, nyerjünk tisztességesen. Sara magabiztos tekintette kúszott elém és én eleresztettem egy ördögi vigyort. Már is egy terv kúszott elmémbe.


Matthew szemszöge:


Ott ültem a tengerparton és elmeredtem a messziségbe. Csak ő járt a fejemben. Elhagyott és ami a legszörnyűbb, hogy egy szó nélkül. Nem volt indok, nem volt egy könnycsepp, sem bántó szó. Nem mondta: "Felejts el!".
-Matt már megint ő jár a fejedben?-kérdezte Lindsey. Valamiért az ő szemében sem látok boldogságot. Aprót bólintottam, mert beszélni nem voltam képes. Megint terhes. Úgy értem, hogy ismét boldog apává teheti szerelmét. Bella elvesztése minden farkast megrekesztett és nem öregedtünk. Az alfánk Jacob miatt van ez főként. Ha ő megreked a falka is úgy marad, ha csak nem halandó a bevésődése. Bár nekem halandó volt, de valamiért mégis ugyanolyan maradtam, mintha a szívem abban reménykedne, hogy él még. De hát 50 év telt el azóta.-förmedtem saját magamra. Persze csak gondolatban. Lindsey gyengéden végig simított lassan gömbölyödő pocakján, majd felszisszent. Megijedtem, hogy valami baj történt, de aztán a grimasz, mosollyá változott.
-Kis focista lesz.-nevetett, bár engem csak még szomorúbbá tett. Úgy szerettem volna én is apa lenni. Egy pici Matthew és egy pici Elizabeth apukája, gyönyörű szerelmem oldalán.
-Ne haragudj!Ez fáj neked,igaz?-sajnos nem tudtam titkolni, mennyire szerettem volna apa lenni, de azt sem akarom, magát hibáztassa ezért.
-Nem, vagy is tényleg szerettem volna apa lenni, de ez téged ne fogjon vissza abban, hogy boldog légy.
-Mit gondolsz visszajön? Látod még valaha is? 
-Nem hiszem.-feleltem szomorúan.
-Gondolod?-kérdezett rá amolyan sejtetően, mintha ő tudna valamit, amit én még nem.
-Nem tudom.-feleltem. Valóban úgy éreztem vesztettünk. Elment örökre. Elhagyott. Elengedte féltő kezem és még csak vissza se nézett. Nem intett, hogy tudjam valóban elment-e.


Aileen szemszöge:

Folyton csak az járt a fejemben, hogy megállítsam őt. Úgy értem, tudom, mit érez most. Tudom, mit kellett átélnie. Most már másodszor is tudom. A változással járó fájdalom még csak egy kicsit sem ér fel a becsapottság fájdalmával. Mindketten vakon szerettünk egy olyan lényt, akire még csak ránézni sem szabadott volna. És most eljött az ideje, hogy megbosszulja mindazt, amit vele tettek. De nem válhat olyan lelketlen szörnyeteggé, mint azok, akik ezt teszik vele. Amikor rohantam Bella után már csak a három Cullen gyereket találtam. Amikor megpillantottam a két világos hajút, azonnal megismertem a bronzvörös fürtöket.
-Edward, mégis mi történt?-vontam kérdőre.
-Bella megakadályozta a halálom. Nem hagyott elmenni. Azt akarja, hogy úgy szenvedjek, ahogy ő, de nekem túl nagy büntetés ez.-mondta és bennem hatalmas vihar kezdett tombolni.
-Mégis mi a fenét vársz azok után, amit vele tettél?-robbantam ki magamból. Jasper és Emmett meglepetten figyeltek engem. Edward szégyellve magát lehajtotta fejét.
-Tudom, hogy megérdemlem, amit velem tesz, de nem bírok úgy élni, hogy tudom nem szerethetem őt úgy, ahogy megérdemelné. Nem ölelhetem szerelmesen karjaimba, mert mostanra hiába lett erős vámpír, gyűlöl engem, így most ez az, ami közénk áll.-magyarázta és abban a pillanatban megértettem mindent. Ő még mindig szereti Bellat.
-Hazudtál neki?-akadtam ki ezen az apróságnak nem nevezhető dolgon. -Akkor viseld a következményeit!-vágtam hozzá, majd hátat fordítottam nekik és már suhantam is a szellővel, hogy utolérjem Bellat mielőtt valami ostobaságot tenne.

Elizabeth szemszöge:


-Soká lesz még el?-kérdezte szomorú tekintettel. Nagyon közel állt már hozzá Bella.  Olyan volt neki, mintha az anyukája lenne. Ő is. A második... Ahogy belenéztem azokba a szemekbe, mintha csak legszebb emlékem szereplőjét látnám. Még mindig itt él bennem és nem vagyok képes elmúltnak tekinteni őt. Nem vagyok képes arra, amit Bella tesz. 
-Nem hiszem. Most már nem sokára véget vet mindennek.-válaszoltam és hangomon érződött véleményem is. Bánatosan lehajtottam fejem. Tudom, hogy ezt még egyszer meg fogja bánni, de akkor már késő lesz. Túl késő.


Andrew szemszöge:

-Szeretlek!-csókoltam meg szerelmem. Bele sem merek gondolni, mit élhetett át Bella és most visszajött, hogy mindent megbosszuljon. Vajon várja valaki vissza oda, ahonnan jött?
-Min töprengsz ennyire?-kérdezte Lindsey homlokomon végig húzva hüvelykujját. Jól tudta, ilyenkor elárasztanak a gondolatok.
-Bellan. Tudod, el sem tudom képzelni mennyi fájdalom érte, amíg ilyen szörnyeteg lett belőle.-fejtettem ki gondolataim. Hevesen bólogatott.
-Valóban sok fájdalom érte és ha így folytatja, még több fogja érni.-válaszolta szerelmem. Gömbölyödő pocakjára tette kezét. Már van egy gyermekünk. Egy kislány. Úgy hívják Marie. Bella második neve után kapta a nevét, mert Lindsey az ő emlékére akarta ezt. Bella olyan Lindsey számára, mintha csak a testvére lenne, még így is. Vámpírként is, pedig egy farkas és egy vámpír vére nem fér össze. Eddig úgy tűnik, fiúnk lesz. Már csak pár hónap és megszületik. Tulajdonképpen a lányunk 15 éves. Valamiért megrekedt és nagyon lassan öregszik. Talán emiatt rekedtünk meg mi is. Vagy az ő génjeiben is bent van a farkasgén és Jacob miatt így reagál a szervezete erre az egészre. Nem tudom. A lényeg, hogy ép és egészséges gyermek lett, ahogy a testvére is az lesz.

2 megjegyzés:

  1. Szia gratulálok szuper remélem sara alaposan megfizet és a cullenek is és a farkasokkal kibekül
    Puszi
    Ui. Örülök hogy vissza tértél

    VálaszTörlés
  2. Szia demon! nagyon örülök, hogy tetszik és köszönöm, hogy megírtad a véleményed...igyekszem írni folyamatosan ahogy időm engedi. Hamarosan minden kérdésedre fény derül :D
    Puszi! :)

    VálaszTörlés